2014. augusztus 20., szerda

Vidrapark és madármegfigyelés



Ígéretes programnak néztem elébe, mikor a Vidrapark látogatása mellett döntöttem. Annál is inkább kíváncsi voltam, mert úgy mondták " neked ez biztos tetszene, oda el kell menned! " Tehát elérkezett az idő, hogy átruccanjunk Somogy megyébe, a Vidraparkba. (Lábod, Petesmalom) 

Somogyhatvannál, a tónál megálltunk kicsit körülnézni. Az út mindkét oldalán van egy-egy horgásztó. Nyugodt hely. Madarakból nem volt hiány.

Madárcsapat

Dolmányos varjak


Szürke gém reggelijével

A villanyvezetékről kémlelt, de ahogy lassított az autó, máris odébb repült. 


Megérkeztünk a Vidraparkba. Nem kis áldozat árán, kb. 10 percig lassú ütemben igyekeztünk kikerülni az erdei úton a gödröket. Egy biztos: eső után autóval járhatatlan.

Az első tájékoztató tábla


A fekete gólya rácsok között



Az egyik tavat lepelként borította a vízitök burjánzás


A kilátó




Madármegfigyelő kunyhók. Szenzációs! A madarak háborgatása nélkül pillanthatunk be a nádas és a tó élővilágába.



Játékos vidrák: Luca és Aladár


Az etetés idején: a bedobott hallal gyorsan félrevonul az egyik.

Kéregetés. Várom a halamat.



Fekete gólya a jobb alsó ágon.




Fiatal búbos vöcsök

Kárókatona

Kontraszt: fehér és fekete, kicsi és nagy




Sas



A szürkegém látogatást tett ezen  a kis nádtorzsa szigeten.









Ismét a sas

Valami motoszkálás volt a nádasban, de nem lehetett látni egy madarat sem. Jó fél óra múlva előbukkant a titkos rejtőzködő: egy fiatal szárcsa.

Az úszó csapatot egy cigányréce vezeti és a szárcsák követik.

Sok jó madár kis helyen is elfér. Hattyúk tollászkodnak, cigányrécék pihennek.

Kárókatona csapat

A száraz fa ága ismét foglalt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése